- akarom mondani Eszter :)

Mert Áront nem ismerem... :)

A mai sztorim tehát Eszterkémről szól. Ez a Gyermek annyira szeret, hogy - hiszitek, vagy nem -, ha csak meghallja a nevemet abban az összefüggésben, hogy megyek hozzájuk, avagy Ők jönnének hozzám, azonnal lebetegszik. A minimum, hogy van egy kis láza. Szó szerint belebetegszik az izgalomba, annyira várja minden találkozásunkat. :)

Az évek során már szinte gyakorlattá vált, hogy csak a legutolsó pillanatban mondjuk meg neki, hogy esélyes az újabb találkozó, mert ezzel is próbálnánk Őt óvni. Hiába. Mindig pontosan tudja, mikor készülök, anélkül, hogy beszélnénk róla. Amikor elköhinti magát, már azonnal rám gondol... :)

A legemlékezetesebb ilyen történet pár éve esett meg. Készültem, hogy nálam töltenek pár napot Eszter és Fanni, megbeszéltük a szülőkkel, és Keresztgyermekemnek is csak az utolsó napokban szóltunk, de úgy belázasodott, hogy végül otthon kellett maradnia, és csak a nővérkéje jött el hozzám. Nem egy városban élünk, így rettenetesen el is szomorodott, hogy Ő most nem jöhet. Anyukájával, aki viszont gyermekgyógyász mellett asszisztens, jobbnak láttuk, ha az Ő szakértő szeme vigyáz rá.

Fannival túl is voltunk az első közösen eltöltött 24 órán, amikor megcsörrent a telefon.
     - Szia Vale! - szólt Keresztlányom Anyukája. - Mi is itt vagyunk a városban, mert Eszterkét be kellett hozni a kórházba...
No, Fannival el is szomorodtunk, és szaladtunk be meglátogatni. Amikor meglátott Bennünket, szinte szó szerint ez történt:
     - Valcsi! - Szólt, és már nyújtotta is ölelésre a karját. Én meg átöleltem, simogattam a kis hátát. - Látod? Mégis eljöttem Én is! Kibuliztam, hogy együtt legyünk!
      - Drágaságom! No de szállást én is tudok Neked adni, nem kell ilyen szélsőséges megoldásokhoz folyamodnod! - próbáltam viccelődni Vele.
     - Az mindegy! A lényeg, hogy itt vagyok Én is, meg Te is, és Mindenki. - na persze ezen a mai napig mosolygunk, hogy bármi áron el tudja intézni, hogy láthassuk egymást, és együtt töltsünk egy kis időt. :)

Most vasárnap, amikor megünnepeltük, hogy Keresztanyuja lettem, már azt hittem, sikerült kinőnie ezt a "lebetegszünk" dolgot, mígnem az Anyukája elárulta - bizony, most is volt egy kis láz pénteken... Egy nagy egyen-sóhajtás kísérte mosolyok suhantak át az asztalt körülülők arcán, aztán míg mi egymásra mosolyogtunk a többiek már témát is váltottak.

Íme, megosztom Veletek egy szépen összepakolt tányér látványát. Ilyen és sok más egyéb finomságban volt részünk. A csúcs azonban az, hogy ezt itt nem én pakoltam össze. Ez Attila, Eszterkém apukájának a műve! :) Ez úton is grat, hogy szebb lett, mint az enyém ;) - amit persze nem láthattok, mert cseppet alulmaradt esztétikailag... ;)

Gyermekek. Azt gondolom, hogy a legönzetlenebbül a gyermekek képesek szeretni. Nem nézik: ki honnan jön, ösztönösen érzik, ha valaki szívből szereti Őket. Amikor felnőtté válunk, csak nagyon szerencsés pillanatokban találhatunk igaz barátokat. Sok emberrel találkozunk, mégis csak egészen kevesen vannak azok, akik megérintenek bennünket, és belelátnak a lelkünkbe. Akik időt szánnak rá, azok megláthatják, kik is vagyunk valójában. Persze, csak ha mi is készen állunk rá, hogy levegyük az álarcunkat, ami mint védőburok óv a sérülésektől. Miért is félünk, hogy azok legyünk, akik vagyunk? Miért akar sok ember többnek látszani, mint ami? Nem tudom. Keresztlányom azonban a maga bölcsességével nemrégen ezt mondta:

A legnagyobb üzlet az lenne, ha megvennénk minden embert annyiért amennyit ér, aztán eladnánk annyiért, amennyinek képzeli magát... :)

Imádok Veled időzni. El ne menj szív-megnagyobbodási vizsgálatra, mert tutira kimutatják, hogy kórosan nagy szíved van! :) Imádom, ahogyan kimondod a nevemet. Most elárulom, Te mondod a legkedvesebben. ;)

Mindenki másnak: lehet versenyezni, próbálkozni, állok elébe, akár mint vizsgázott versenybíró is... :D

Szóval Édesem, mától kikiabálhatjuk a világnak, hogy mennyire szeretjük egymást! :) Minden Veled töltött perc olyan, mintha feltennének a töltőre. Töltődöm melletted, igen. Hogyhogy mivel?! Hát szeretettel! :) Köszönöm, hogy engem választottál, igyekszem majd, hogy ne csalódhass a döntésedben. ;)

Tudod, ha bármikor szükséged lesz két ölelő karra - én itt vagyok.
Ha bármikor úgy érzed, egyedül vagy - én melletted leszek, hacsak lélekben, akkor is.
Ha kell két fül, ami Téged hallgat - legyen az az enyém.
Ha öröm ér, hidd el, ugyan úgy fogok a föld felett lebegni.
S ha bánat? Majd elűzzük jó messzire együtt, hogy soha ne akarjon visszajönni.

És hogy mindezért mit kaphatok cserébe? Elég, hogy szeretsz. Ez a legigazabb ajándék!

Édes Keresztlányom! Kívánok Neked nagyon vidám életet, jó egészséggel! Örülök, hogy Veled ünnepelhetek, ezúton is köszönöm szépen a meghívást.

Mi mást is tehetnék a mai bejegyzésben, minthogy kapsz egy csodaszép fotót. Hűha, hogy ez mekkora öndicséret... ;) Na jó, szóval a szándékom az volt, hogy megörökítek Neked egy idei hóvirágot. Azért hóvirágot, mert az olyan tiszta és szép. Születésed havában is látod, van egy kicsi szépség, aki örömöt akar lopni a szívecskédbe. Egyszerű, nem kérkedik színeivel, mégis a maga valójában úgy tökéletes, ahogy van. Csak két szín, zöld és fehér. Ha jól megnézed, ha egészen a közelébe kerülsz - figyeld csak meg, hogy kicsi apró szívecskék vannak rajta, amikor kinyílik. Ne szakítsd le! Csak csodáld meg szépségét, ahogyan a napfény teszi, amikor elidőzik a szirmain. Tudod hogy védett virág? Bizony, ezért sem szabad hazavinned. Ez a fotó még sokáig itt lesz, ha fel akarod idézni hófehérségét.

Szeretettel ölellek: Keri

Ui: Nagyon fincsi volt a csokitortád! 

- Gusztáv! Megmondtam, hogy ma nem lehet!
- Úgy nézel ki, mint egy lány!
- Mert az is vagyok, te tökfej!
- Persze... De ma úgy is nézel ki!
- De még így is meg tudlak verni!
- Háhh...

- és a fiúcska már szaladt is tova. A szép ruhácskába bújt kislány meg utána. Hogy miért is érte utól? A kisfiú akarta? Vagy tényleg gyorsabb volt? Ez már az élet nagy rejtélyei közé tartozik... A lényeg, hogy a 8 év körüli kislány lebírkózta a kortárs kisfiút, aki a történtek ellenére mégis mindenttudóan mosolygott... Talán csak a kislány összekoszolódott ruhácskáján, talán valami máson... :)

Emlékezzetek vissza, milyen szép nap is volt a vasárnap! :) Mára nincs is más feladat. ;) Életem első Valentin-napi rózsáját örökítettem meg ezen a fotón, amit ez úton köszönök Neked János! Igazi meglepetés volt, amire mindig emlékezni fogok. :) Amúgy egyik kedvenc művem Webbertől : Az Operaház Fantomja hangulatát próbáltam belevinni ebbe a fotómba. Remélem Ti is úgy gondoljátok, hogy sikerült! ;)

Most, hogy elmúlt Valentin nap, amúgy meg kell hogy állapítsam, ez is csak olyan nap, mint a többi. Alapigazság azonban, hogy:

Mindig is úgy gondoltam, hogy aki szeretetet kap,
Az még több szeretetet képes adni.

Paulo Coelho

Bizony, ez egy nagyon fincsi eledel! A receptet is nemsokára olvashatjátok, de valamerre elkevertem a papírkát, és bár emlékszem az adagokra, azért biztos ami fix, míg nem találom meg, inkább nem írok semmit. Szal nézzetek vissza kicsikét később, remélhetőleg addigra már meg is lesz... I'm sorry :)

Edie! Mikor megyünk legközelebb "TV-zni"?! ;) Sztem a ma reggel nagyon jól sikerült. Gyógyulj meg azért mihamarabb!

Kedves Lajos! Köszönöm szépen az újabb sajttortás meghívást! Örülök, hogy végülis maradtam, ez fincsibb volt, mint az első, de ez nem akarja leminősíteni azt! :) A végén teljesen átszokom az étterem nyújtotta kényelemhez... Mhm. Pedig szeretek ám főzni! :) Egyet ígérhetek, a legközelebbi paradicsomlekváromból majd én viszek kóstolót! Hidd el, a sajttorta azzal lesz teljesen harmonikus... no meg a fahéjas cukorral! :)

Drága Anna! Örülök, hogy volt időd egy kis kávészünetre. :) Remélem sikerül elintézned, amiről beszélgettünk! Szorítok...

Kedves Judit! Jó volt talizni, a kiskutyádról majd kérek egy fotót! :) Ja igen, szeretnék majd egy esküvői képes bejegyzést is. Titeket kitehetlek?! Ezt elfelejtettem megkérdezni... :)

Tudod, én olyannak látom az embert,
mint valami zárt bimbót.
A legtöbb dolog, amit olvas vagy cselekszik,
nincs rá hatással,
de vannak aztán olyan élmények is,
amelyeknek különös a jelentésük énje szempontjából.
Ezek mind felpattantanak egy-egy szirmot a bimbón;
így fakad fel aztán egyik szirom a másik után,
míg végre kinyílik az egész virág.

William Somerset Maugham

Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn!

A történet múltja valahol Istanbulban gyökerezik. Egy nagyobb vegyeskereskedésben nézelődtünk, közel az Aya Sophia-hoz és a Kék mecsethez. (Amúgy a Kék mecsetnél van sokkal kékebb mecset is... :))

Krisztina, a vendéglátóm tökéletesen beszél törökül, így Ő volt az én személyi tolmácsom. Mivel imádnivaló lányait meg szerettem volna ajándékozni - azon kívül is, amit itthonról vittem, ezért léptünk be az említett boltba.

Az alsó szinten sok-sok csodaszép tárgy volt, de én a porcelánok felé kacsingattam. Emmának már ki is néztem egy kis alvó cicust - biztos forrásból tudtam, hogy mennyire vágyik rá... Na erre alkudtunk kb. fél órát. Az üzlet amúgy 3 szintes volt, sok szép apróságtól kezdve a milliókat érő szőnyegekig.

A történet természetesen az alkuval maradt emlékezetes. Az eleje persze a szokásos módon és mederben folyt. Én mondtam egy árat, mire a török is, ami persze jó messze volt egymástól. Aztán én ajánlottam kicsit többet, a török meg kevesebbet. Erős gyanúm támadt azonban, hogy tolmácsom és a török valamiképpen viccelődni kezdett. Pontosabban a mai napig ezzel nyugtatom magamat, hogy az egész csak vicc lehetett, merthogy egyszer csak mondja a Krisztina:
     - Kapsz két cicát ingyen, ha a barátnője leszel.
     - Hogy mi?!
     - Vagy jelentős árengedményt, ha lefotózkodhatnak veled.
Na én csak pislogtam, hogy akkor most "mivanmivanmivan?!" Ekkor jöttek a ránk váró rokonok, akik kimentettek a helyzet komikumából. :) A cicákat megkaptam jó áron, az egyik az enyém lett, a másik Emmáé. Jessynek is néztünk ajándékot, még aznap, de az már egy másik történet lesz... :)
A cicus azóta, hogy hazahoztam a hűtőmön figyel, és vigyáz rám, amellett, hogy akárhányszor ránézek, mosolyt csal az arcomra. És pont ez a mosoly tetszik ma is valakinek... :)

Volt egy kutyusom. A neve Pharao (Fáraó). Ónémetjuhász és hihetetlenül okos. Tudom, hogy ígértem Róla Nektek fotót, kaptok is majd, ha digitalizáltam. Most egy róla készült rajzomat mutatom meg. Akvarell ceruzával készült, amivel imádok dolgozni. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok a művemről.

Imádnivaló kutyus volt, nagyon szerettem. Jó edzés volt elvinni sétálni! Emlékszem, hogy pontosan tudta, mikor kelünk fel. Ugatott kettőt az ajtó előtt, majd rohant a hálószoba ablaka alá, és várta, hogy felhúzzuk a redőnyt. A ceremónia azonban itt nem ért véget. A reggeli játékunk az volt, hogy vajon azon ablak alá fut-e, amelyiken legközelebb sötételek ki... :) Hihetetlen hallása azonban csak ritkán csapta be, így rendszerint alulmaradtunk, amit természetesen a fél reggelim odaadása követett...

Neeem, nem én. A rajzomon szereplő papagáj fajtája csupán! :) Nem valami tökéletes kompozíció, de a szárnyas még felismerhető kategóriába sorolható... Színes ceruzával készült rajzom is betöltöttem már a 10 évet!

Egyszer egy madárkereskedésben ahol jártam Ramses-nek hívtak egy ilyen madarat. Nagyon édes volt. Ha valaki nem húzta be maga után az ajtót, rákiabált. :D Rögtön a szívembe zárta magát! :) Azidőtájt vettem a madárkámat - FanThomas-t, akit már oly sok mondatra megtanítottunk. Most megint próbálkozik egy új dologgal, de még nem egészen értem, mit szeretne... :) Na majdcsak összejön az is! A legfontosabbat a minap sorozatban ismételte: Imádlak! Imádlak! Imádlak! ;) 

A nap híre: Jessica nemsokára meg fog látogatni! :) Pár perce mondta Apa, hogy telefonált a Muci! Komolyan mondom a föld felett lebegek vagy egy méterrel, olyan boldog vagyok! :)

Ezen boldogság hasonlatos ahhoz, amikor megfigyeljük a természet apró szépségeit. Ehhez nem kell utazni, hiszen mindenkit körülvesznek apró szépségek. Persze a hétköznapokban mit csinálunk?! Javarészt észre se vesszük őket. Pedig ott várnak minket. Pont ott, azon az úton, ahol elhaladunk. Íme egy kis szépség. Egy feketerigó, ami barna. :) Na jó, mindenki tudja, hogy a kislány feketerigók barnák. Olyan édesek tudnak lenni! A minap hazafele figyeltem fel erre az átfagyott kis példányra, aki olyannyira fázott, hogy egészen közel engedett magához. Szerencsére volt nálam egy kis csőrére való, így kialkudtuk azt a távolságot, amiből még engedte, hogy fotózzam. :)

Milyen furi, hogy míg mi itthon majd meg fagyunk, kapok egy fotót Vietnámból. Csodaszép ez a virág! A nevét már megtudakoltam... "Hoa mai" :) Szóval ez a fotó nem a sajátom, Marika és Binh küldte. Csodaszép, igaz?! 

Köszönöm szépen! :) Látod? Szinte egy egész bejegyzést szenteltem nekik! Na nem azért, mert nem tudok mit írni, de ma semmi kedvem szaporítani a szót. Bernadette napja van, aki ismer, az tudja, hogy nekem ez a nap kicsit különlegesebb, mint a többi. Íme konyhaasztalkám új szépségei... :)

A mai recept nem fog újat mondani, valszeg mindenki valami ilyesmit ütött össze a konyhájában első nekifutásra... a teafőzés után természetesen! :) Inkább csak emlékeztetnék mindenkit, hogy néha a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb dolgokat hagyjuk ki. Én évek óta nem ettem ilyesmit, valahogy el is felejtettem már, milyen fincsi is tud lenni az ilyen egyszerű étek! Aztán valamelyik este jött a gondolat, amit gyorsan kiviteleztem. Ez zárult a képen látható eredménnyel. Megmondom őszintén, szeretem azt a verziót is, amikor a lecsóhoz van keverve a tojszli, de ez cseppet sem kicsit csípősre sikeredett, aminek az élvezetét nem akartam tompítani azzal, hogy belekeverek bármit is. És akkor most jöjjön a kép:

Hozzávalók:
paradicsom
hagyma
paprika
olaj
tojás
házi kolbász
só
fehérbors

Arányok ízlés szerint... :) Elég nehéz elrontani... Ha mégis sikerül, reménytelen eset vagy! :D

A halogatás csapda. Mindig fogsz kifogásokat találni a halogatásra. Az igazság az, hogy az életben csak két dolgot különböztethetsz meg: kifogásokat és eredményeket. Sajnos a kifogások végül nem számítanak.

Robert Anthony
oktató

Tegyük csak szívünkre a kezünket! Mindenkinek vannak az életében olyan valamik, amiket elodázunk. Ez lehet egy egészen kedves, apró dolog. Például amikor veszünk egy új ruhaneműt, és nem hordjuk, mert várjuk, hogy felavathassuk egy alkalmas pillanatban. Aztán talán az a pillanat el sem fog jönni. Időközben változunk, és már nem áll úgy, ahogyan akkor, amikor megvettük. Miért tettük hát félre?! Megérte?
Vagy amikor kötelezettségeinket halogatjuk. Majd megcsinálom holnap... Ja, persze. A "holnap" az a nap, ami sosem jön el, mert mindig "ma" van! :) Szóval ezennel indítványozom, hogy az értelmező kéziszótárba a "holnap" jelentése mellé vétessék fel a "soha" is...
A legrosszabb, ha egy döntést halogatunk. Tavaly hoztam egy döntést. 1 évvel azelőtt már meg kellett volna tenni. Miért vár az ember? Még kutatom a választ. Egy dolgot azonban megtanultam. Ha valaki nem tud bocsánatot kérni, csak megbántani, nem érdemes a bizalmamra. Ezt tanúságként írom, nem haragból. Megbocsátottam, kérés nélkül is. Az, hogy mi esett volna jól, az már teljesen más kérdés. A megbocsátás tényét azonban sok minden segítette. Jobb lett az életem, több a szabad időm, és végre jut időm azokra, akikre és amikre néha már alig... Végre nagyobb sebességre kapcsoltam, hogy elérjem a célom, és ez felülmúlhatatlan boldogsággal tölt el.

Ne halogassátok hát azt, amit ma megtehettek! :)

A mai bejegyzésem semmi esetre sem egy olyan történetről fog szólni, amikor valamilyen oknál fogva "hülemüle" voltam. :) Ez egy tény. Barna hajjal születtem, ami egy éves koromra aranyszőkévé változott. Aztán a sors fintora, hogy újra bebarnult a hajam... Valszeg Anya kitett a napra, és attól... Már reklamáltam, de mostanra belenyugodtam. Tehetek mást?! Végülis tehetnék... de a hidrogént se másra ne dobják, se pedig a fejemre!

Hiszitek, vagy nem, lentebb a képek bizonyíték gyanánt. Sajna akkor még nem volt jellemző a színes fotó, vagy nagyon drága volt(?), nem tudom. Mindenesetre akkor még nem ismerték a photoshopot :)  Ahogy így belegondolok, a családban a lányok közül csak én vagyok barna hajjal megáldva. Mindenki más szőke. Enikő, Eszter, Rita,  Fanni és még Keresztlányaim: Szofi, Réka és Eszterke is! :)

No, íme két fotó, amin még jól nézek ki... ;)

Egy kirándulás során, egy erdősáv szélén készült ez a fotó. Megfogott az árnyék játéka az elzöldült fatörzsön. Valahogy az aludni készülő világ, a tél közeledtének első jele volt. (Most bezzeg repkednek a mínuszok...) Ha sikerül eljutnom ehhez a fához, meg fogom fotózni tavasszal is, amikor kirügyezik ez az ág. Persze ha nem sikerül, gondolom nem fogtok nagyon bánkódni. :) Igaz is, a téli képről sem csúsztam még le... Mhm.
Asszem találnom kellene valami közelebbi dolgot, amit mind a 4 évszakban megörökítek. Kellene egy fix kivágás, és a képek mégis teljesen különböznének, ámbár a témájuk összekötnék, és egységgé formálnák őket. Ezt így most találtam ki, mint ahogy spanyol fel a viaszt, mert gondolom volt már ember, aki megelőzött ezzel. :) No, meglátjuk, mi lesz belőle! Tiszta állati lenne egy olyan kiállítás, ahol 1 téma 4x van megfotózva évszakonként. Kicsit időigényes - szó, ami szó... :)

 
Drága Sanyi! Képzeld mi történt ma reggel! Felhúzom a redőnyt, és percekig csak álltam mozdulatlanul az ablakban. Szűk résen próbálkozott a fény elérni a retinámat, végül sikerrel. Egyre tisztábban láttam a havas ágakat, mondhatni mélyült a kontraszt, és ekkor egy csapatnyi cinege érkezett a fűzfámra. Egyesével vetették magukat az általad épített kis etetőbe, és lesúlyozva repültek tova. Mindez olyan gyorsan történt, hogy mire észbe kaptam, már csak az egyik kismadárnak a hátát tudtam lekapni Neked. Íme lentebb. Az egész lebilincselő élmény volt! Dehát Te vagy az egyik, aki tudja, mennyire rajonok a kis szárnyasokért! Jut eszembe Thomasnak viszek salátát! :)

Igen, Ő lenne az:

Saláta ruhája van, pritaminpaprika feje, ami amúgy egy nagyobb tojáskrémmel töltött paradicsomon áll. Fehérpaprika a szemei és csodás mosolya, snidling a haja, egy szalámi a korona bársonyos része, és maga a fejék pedig kapros kecskesajtból van formázva. Ugye nem is olyan bonyolult?! ;)

7végére könnyű olvasmány vár rátok, ezért egy kicsit ma nehezebben megemészthető téma következik, csakhogy az a fránya egyensúly meglegyen... ;)
Nézd csak, mi minden fűződik a magyarokhoz:

https://www.youtube.com/watch?v=e0wkokaybWA&feature=player_embedded

Vajon miért felejtkezünk meg arról, hogy mennyi mindent köszönhet már nemzetünk fiainak a világ? Nap, mint nap használunk tárgyakat, amik a mi szellemi értékeink, vagy azok továbbfejlesztett csodái.

Ráadásul itt van egy ország, ami csodaszép is lehetne, ha kicsit jobban odafigyelnénk egymásra! Ha nem azon szemlélet alapján gondolkoznánk, hogy "dögöljön meg a szomszéd tehene is..." Miért jó az, ha rosszat akar valaki a másiknak? Komolyan mondom, fel nem foghatom... Vagy ott van az, ha valaki valami nagy dolgot talál fel, miért kell külföldön eladnia? Miért nem karolja fel itthon az illetékes fejlesztési project?! ...

Kedves Lajos! Köszönöm szépen a fincsi sajttortát! :)

Kedves Erzsike! Köszönöm a lehetőséget, hogy mehetek Veletek síelni! Élni fogok vele, már alig várom! :)

A fenti kettőből már kitalálhattátok, ma csodaszép napom volt! :)
Köszönöm szépen! :) A hét elején rózsát kaptam, pedig nincs is névnapom, sem pedig születésnapom. Aztán jött egy-két kézzel fogható ajándék, most meg a torta... Lehet mégis Januárban születtem?! Ennyi ajándékot még életemben nem kaptam sorozatban! :D Persze ez cseppet sem panasz akart lenni... ;) Csak félek, lassan hozzászokom, hogy minden nap kapok valamit... :D Ez szinte már túlzás... de egyben Jar Jar Binks szavaival élve: "Ez aztán nekem a maxi-döfi!" - Szabad fordításban: De jó! Hehe

A mai napon emléket állítok annak, hogy Nagyival milyen sokat utaztunk már együtt. Elvittem sok szép helyre, vonattal, busszal, repülővel. Legutóbb pedig leautókáztunk Dunántúlra. :) Ennek a szép kirándulásnak az ihlete látható azon a tányérkán, amiről a minap Mamikám kapta a reggelit!

A napocska uborkából, a felhő paprikából, az autó körvonalai szintén ubiból, a sofőr narancsból, az aszfalt karajból, és minden piros - pirosaranyból készült. :)

És hogy miért is a kék és arany mintás tányéron?! Mert ez a szín a Mami kedvenc színe, és neki minden "kék" ( - kabai tájszólás, jelentése: kell), ami kék. :)

 Van egy hiedelem, miszerint ha farsangkor nem eszel fánkot, elviheti a házad tetejét a szél. Ezért árulom el Nektek a legtutibb farsangi fánk receptjét, amit évek óta nagy sikerrel készítünk Anyával - a család legnagyobb megelégedésére... :)

Megjegyzés a fotóhoz: Az ötlet nem saját, a Nagykanizsai Fánkfesztivál plakátjáról nyúltam le, hogyan porcukrozzam szépre... :) Seperc alatt meggyártottam a sablont hozzá, szóval mostmár vállalhatom akár a nagyüzemi mennyiségnek a díszítését is! :)

Hozzávalók:
3 dkg élesztő
60 dkg liszt
3 dl tej
6 dkg olvasztott vaj
5 dkg cukor
3 cl rum
5 tojás sárgája
Csipetke só
(esetleg reszelt citrom héj) 

Kiszedjük, lecsöpögtetjük, és házi baracklekvárral kínáljuk! :)

Ne kövezzetek meg, de az én kedvencem a szilva- vagy a meggylekvár... A piros fürtösből készültet tavaly kaptam, és nagyon-nagyon fincsi! :) Lehet idén megpróbálok majd gyártani magamnak! A szilvalekvár pedig régóta a gyengém. A tavalyi termésünk kiváló lett, és Apa a tizenakárhány kg szilvához mindössze csak 1 kg cukrot tett, ami elenyésző a mennyiséghez képest. Igazi üstben főtt, a szabadban. És őszintén?! Csak kiváltságosok kaphatnak belőle... :D Igaz, nem őrzi 7 lakat, az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy a megtévesztés kedvéért: még szedtünk szilvát Pallagon is - egy kedves ismerősömnél - így csak mi tudjuk, melyik az igazán fincsi, azaz a saját termés, és melyik készült a szedett szilvából... ;) Persze utóbbi is tökéletesre sikeredett... Nyami... De megéheztem! :D

Nos. Megcsináltam az "Anya leadta" rendelést. :) Cseppet sem voltam kényszerítve... Tegnap beállított egy csirkemellel, tejszínnel meg ömlesztett sajttal... Na? Kitaláltad? Igen, csirkemellből készült el a kapros pulyka recept, amit már közkinccsé tettem vala. :) Mit ne mondjak, most, hogy tele a konyhám az illatával, cseppet sem zavar, hogy kint megint egy nagy csapat hópihe próbálja jelezni - még tél van.

Felhívás! Íme egy angol fordítási gyakorlat! :) Hajrá Lányok! Na jó, kaptok engedményt. Elég csak a receptet. Nem, nem a szót, hanem a teljes fánk - receptet! :)

Legvakmerőbb húzásainkat sokszor egy paraszthajszál választja el a totális idiotizmustól.

Vass Virág könyvéből való ez az idézet is. Neked volt már olyan, hogy tettél valamit, amiből utólag nem jöttél ki jól? Hát, előbb - utóbb mindenki átesik a lovon... Szó szerint velem ez még nem történt meg - remélem nem is fog ;) ). Hogy átvitt értelemben igen-e? No comment.

Milyen jó is az, ha valaki figyel Rád! :)

Szerintetek mi a Szeretet?! Szerintem szeretni nem más, minthogy elfogadod a Másikat a hibáival együtt, és ha ránézünk, a benne rejlő értékekre figyelünk. Még egy vita során is. Szeretni. Talán ez a legfontosabb életünk során. Megadni és megkapni a figyelmet, a szabadságot és a bizalmat, egy sóhajtásnyi kellemes izgalommal, mely által új távlatok nyílnak. Amikor ezt érzem, biztosan tudom - jól választottam.

Milyen csodás is volt az elmúlt hét! Többek között megkaptam Nagypapa verseit, regényeit!

Egy számomra nagyon kedves verset osztok ma meg Veletek. Hogy mi benne a különleges? Nekem íródott!

3. osztályos tanuló voltam az általános iskolában, amikor is Anya kitalálta, hogy Őslány legyek farsangkor. Ez különösen kedves emlékeket idéz fel bennem. Pl. emlékszem, mennyi csirkét evett a család, nagy műgonddal szopogatva a csontokat, amiket Anya később forró vízben sterilizált. Még jó, hogy fogtechnikus mester a lelkem, mert másképp el sem tudom képzelni, hogyan fúrtunk volna olyan apróka lyukakat, amin keresztül fel tudtuk őket fűzni. Így készült karkötő, nyaklánc. Kagylóimból, amit még a Rab-szigeteken szedtem, kistáskát ragacsolt össze Nekem Magdika, amiben épp csak elfért egy zsepi. :) Aztán volt egy hamis kakasa Nagypapáéknak, amit elmúlt ősszel vágtak fagyra. Neki a lábcsontja került a hajamba, amitől úgy néztem ki kicsit, mint Flinstonek Enikője. :) (Megjegyzés a Smiley klub tagjainak: Hát csoda, hogy később Wilma vált belőlem?! :D) Na jó, a szőke haj hiányzott. De ez egy másik történet lesz. Mondjuk jövő hétfőn! :)

Szóval a csontok és a kagylók mellé: Anya varrt nekem párducmintás anyagból amolyan igazi Ősdivatos ruhácskát, meg talp alá valót, amit zsinórral keresztül-kasul kötözve rögzítettünk a lábszáramhoz. Az arcomat és az orrocskámat szénnel maszatoltuk hitelessé, így nem is csoda, hogy a 3 jelmezverseny mindegyikén díjazott lettem! :) Exosztálytársaimnál még ott a fotó, amit ez úton kérek, ne adjatok el a The Times-nak, ha híres leszek! :) Nem! Másnak se! :D
Valahol van nekem is, ha megtalálom, bepótolom, ígérem. Mert hát Apa szavaival élve:

Olyan szegény sosem leszek,
hogy ígérni se tudjak... :)

Íme azonban a vers, az én drága Nagypapám tollából:

A Neandervölgyi Ősember

Hosszú az út énmögöttem, amíg ide értem,
Valamikor Ősemberként a barlangban éltem.
Most is vademberke vagyok, úgy találtam Rátok,
Ott hagytam a barlangomat, iskolába járok.

Meguntam a medvebőrön csontot szopogatni,
A repülő gyíkok között félelemben élni.
Láthatjátok a csontokat magammal is hoztam,
Hogy az ősemberek sorsát ezzel bizonyítsam.

Ezen a kis karneválon Veletek maradok,
Velem együtt ezután is jól tanuljatok!


Fazekas Kálmán (1920-2002)

Emlékeztek még arra a nénikére, aki a kapuban állt? Nos, abban a faluban lakott ez a bácsika is. Régebben fafaragással foglalkozott, az ő keze munkája előtt, a saját kapujában üldögélt, és mesélt a régi szép időkről. Elmondta, hogy a szemét műteni kellene, de a keze se a régi - már évek óta nem faragott semmit. Remegett. Egy alkotónak szerintem ezért nehezebb az öregséggel szembe néznie, mert talán még gondolatában száz meg száz mű születik meg. A tény, hogy nem tudja kivitelezni, önmagában is nagyon szomorú dolog. Ki tudja, mi mindennel lenne még szebb a világ! 

Sziasztok! Ma ismét egy tányérkát mutatok Nektek. Anno a Jazz Fesztivál idején pattant ki a fejemből ez a kompozíció... Vajon miért?! :) A zene, mint tudjátok már a születésem előtt is meghatározta az életemet. Most, amikor pedig én választhatok kedvenceket magamnak, akkor műfajilag a jazz és a rock az első számú kedvenceim. :) Ha hallgatom, gyakorta engem is alkotásra késztetnek. Így született már jó pár vers és miegymás.

A minap - tudjátok, - voltam a Zeneművészeti Főiskolán, ahol Várkonyi Karcsi bácsinak az emlékkiállításának a megnyitóján hallottam egy 4kezes Liszt darabot. Ha hiszitek, ha nem, még mindig a hatása alatt vagyok. Hihetetlen nagy élmény számomra a komolyzene is, ha jó az előadás. Persze fenemód válogatós vagyok... Lehet nem csak a komolyzenében?! :) Nem is tudom. Lehet... ;) Na mindegy, itt van ez, gyönyörködjetek benne:

Violinkulcs paprikából faragva, snidling szálakra téve, pirosarany hangjegyekkel. Így készült, most már ez sem titok. :)

A lehetőségeidnek csak a kreatívizmusod szabhat határt!

Idézet tőlem - vajon klasszikus lennék?! :)

Képzeljétek! Tegnap Anyukámat végre sikeresen felcsábítottam Budapestre! :) Itt jegyezném meg: kedves Rokonaimnak, Barátaimnak és Ismerőseimnek, hogy óramű pontosan beterveztem minden percet, így nem volt idő senkit sem meglátogatni, sem pedig találkozóra hívni, szal bocsi. Mea culpa, meg ilyesmik...

Az egyenleg kb 8 km séta, pár ezer forint mínusz, ám új lovas felső + sapi, lovaglócsizma, Anyunak egy szép felső és jó illatú szappanok. Ó igen, ki ne hagyjam, pár kéztörlő ugyancsak Anya számlájára. :)

Az odaút kissé fagyos hangulatú volt, mert az IC-n valaki elfelejtette, hogy fűteni illene a helyjegy ellenértékéért... khm. Ahogy néztünk kifelé csupán 1 dolog jutott el a tudatunkig: havazik. Na ez is jól kezdődik - gondoltuk. Aztán felkerestük kedvenc lovasboltomat, hol máris melengette kedvemet a tény, hogy mindent kaptam, ami tervben volt, sőt! Ajándékot is. :) Szuper! Azért velem kezdtük, mert az volt a legtávolabb, a XI. kerületben. Aztán következett Anya boltja, itt már legutóbb is siker koronázta szándékát. Nos, nagy jelenése lesz a közeljövőben, szal kerestünk is egy alkalomhoz illő szépet Neki. Aki keres talál, aki nem... nos, néha annak meg a kezébe adják! :) Ezután következett az IKEA, ahol megebédeltünk, mondhatni nevetséges áron. 100 Ft volt egy menü: 10 svéd húsgombóc, barna mártással, áfonya szósszal, sültkrumplival. Ugye tényleg vicces?! A mandulatortám, ami hozzám kívánkozott, drágább volt... 270 Ft! :D Sajnos pisztollyal álltak mögöttem, hogy nekem márpedig abból ennem kell! (Persze lehet a biztonsági őrnek nem ez volt a szándéka, csak én akartam félreérteni. ;) ) Azt hiszem szeretek belefutni az ilyen akciókba! Tényleg, vettem egy függönyt is, potom 300 Ft-ért!

A visszaút fele Diana Krall-val, másik fele meg Tankcsapdával telt, egy füllel hallgatva, mert Anyát nem lehetett kihagyni a buliból. Félúton már majdnem felcsavartuk a bőrünket, mert az odaúttal ellentétben most meg úgy fűtöttek, mintha nyarat akartak volna varázsolni. Páran hiányolni is kezdték a fűszoknyás lányokat, mi megelégedtünk volna egy úszómedencével és egy-egy koktéllal is. :) Apa aztán már hóeséssel várt bennünket. Mára ennyi, dióhéjban mindent tudtok! Szép 7végét, Nekünk dolgos lesz. :)