A mai nap azzal indult, hogy a postán töltöttem egy jó fél órát. Már azt hittem, sosem adom fel a csomagot. Egy idősebb emberke próbálta felvenni tőlem, amit küldeni szándékoztam, de az Istennek se tudta kitalálni, hogy akkor mennyibe is fog ez kerülni. Már úgy éreztem magam, mintha a piacon lennék. Majdnem felnevettem, amikor rákérdezett egy összegre, hogy így jó lesz?! Hát nem adott, hogy egy dobozt mennyiért lehet feladni?! Tényleg olyan bonyolult harci feladat ez?! Vagy újabban lehet alkudni a postán?! :)

Aztán rohanás angol órákra, még épp nem kezdődött el. Pontosan érkeztem, mint mindig. :) A dél pedig csoporttársaimmal folytatódott, kaptam egy fagyira meghívást, és felköszöntöttek, ahogy azt illik. :)

A délután pedig hamar eltelt, elkezdtem végre kidolgozni egy ígéretemet. Lesz vele dolgom, már látom... Timi, Zoli, Milán és többiek, türelem, amint végzek, postázom... Talán személyesen :)

Volt még egy vacsora vendégem is, Gábor. :)

No, mára már csak egy képet tartogatok Nektek. Bármilyen hihetetlen, a telefonommal készítettem. Íme: