Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn!
A történet múltja valahol Istanbulban gyökerezik. Egy nagyobb vegyeskereskedésben nézelődtünk, közel az Aya Sophia-hoz és a Kék mecsethez. (Amúgy a Kék mecsetnél van sokkal kékebb mecset is... :))
Krisztina, a vendéglátóm tökéletesen beszél törökül, így Ő volt az én személyi tolmácsom. Mivel imádnivaló lányait meg szerettem volna ajándékozni - azon kívül is, amit itthonról vittem, ezért léptünk be az említett boltba.
Az alsó szinten sok-sok csodaszép tárgy volt, de én a porcelánok felé kacsingattam. Emmának már ki is néztem egy kis alvó cicust - biztos forrásból tudtam, hogy mennyire vágyik rá... Na erre alkudtunk kb. fél órát. Az üzlet amúgy 3 szintes volt, sok szép apróságtól kezdve a milliókat érő szőnyegekig.
A történet természetesen az alkuval maradt emlékezetes. Az eleje persze a szokásos módon és mederben folyt. Én mondtam egy árat, mire a török is, ami persze jó messze volt egymástól. Aztán én ajánlottam kicsit többet, a török meg kevesebbet. Erős gyanúm támadt azonban, hogy tolmácsom és a török valamiképpen viccelődni kezdett. Pontosabban a mai napig ezzel nyugtatom magamat, hogy az egész csak vicc lehetett, merthogy egyszer csak mondja a Krisztina:
- Kapsz két cicát ingyen, ha a barátnője leszel.
- Hogy mi?!
- Vagy jelentős árengedményt, ha lefotózkodhatnak veled.
Na én csak pislogtam, hogy akkor most "mivanmivanmivan?!" Ekkor jöttek a ránk váró rokonok, akik kimentettek a helyzet komikumából. :) A cicákat megkaptam jó áron, az egyik az enyém lett, a másik Emmáé. Jessynek is néztünk ajándékot, még aznap, de az már egy másik történet lesz... :)
A cicus azóta, hogy hazahoztam a hűtőmön figyel, és vigyáz rám, amellett, hogy akárhányszor ránézek, mosolyt csal az arcomra. És pont ez a mosoly tetszik ma is valakinek... :) 
