Rajt a Lánchíd lábánál. Itt gyűltünk össze több, mint 4000-en. A futás előtt tűzijáték színesítette az eget, aztán eldördült a startpisztoly. Kb 5 perc is eltelt már, mire lassan araszolva átléptem a rajtvonalat. Az első km nagyon hamar eltelt, a Lánchídon keresztül az alagúton át futottunk. Hatalmas élmény volt! Mellettem maszkban futott 3 srác, az egyiken egy pink paróka, a másikon egy halálfej, a harmadikon meg egy azonosíthatatlan szörnyűség. :) A második km-nél kezdtem érezni, hogy futok. Ilyen még nem volt, annyira könnyen ment - mondhatni. Az évek, meg a rutin?! Nem mondanám... :P

Ez a verseny azonban látnivalókban gazdagon telt, így érkeztem a 4-es számhoz. Na itt azonban alig, hogy léptem pár métert, elkezdett szakadni az eső. Talán előjel volt ez számomra, ki tudja... A csodálatosan kivilágított Budapest azonban kárpótolt mindenért. Duna-part ugyan csak egy jó szakasznak ígérkezett, amolyan ismerős terep, hisz itt már koptattam a cipőmet más alkalommal is. A fények meg-megcsillantak a vízen, és én úgy éreztem magammal viszem a látványt egy életre. Varázslatosan szép volt, az összhatást csak az eső rontotta. Bár valahogy néha még jól is esett, hiszen nem volt hideg, inkább langyos lágy permetté fogta vissza magát: újabb 500 méter megtétele után. Végre megláttam a 6. km-t jelző táblát - nem sokkal azután, hogy rákanyarodtunk a célegyenesre és befutottunk az őszbe... (Fotók: a BSI 2010-es archívumából)