Aki vagyok, szomorúan köszönti azt, aki lehetnék.
Olvastatok már Vass Virágtól? Nem? Hiba! :)
Nemrégen még az Elle főszerkesztőjeként írta csodás cikkeit, de aztán művészetének kibontakoztatása végett átadta a stafétabotot. Már meg is jelent a Vulévu, a mű, amelynek lapjain találtam ezt az idézetet. Nagyon kedvelem az írásait, mióta csak az elsőt olvastam, mindig felfigyelek rá, ha a nevét meghallom.
Ha a közeljövőben szeretnétek meglepni egy hölgyet egy jó könyvvel, a Vulévu asszem tökéletes választás.
Az én példányom egy nagykanizsai séta alkalmával került hozzám. Elmentem a kirakat előtt, és mentem tovább, aztán hirtelen állj. Jól láttam? Vissza kellett menjek, hogy bizonyosságot szerezzek... A többi már egyenes arányosan következik. Megvettem, most pedig átadom magam az olvasásnak. Időhiány miatt ugyan még csak a 9. fejezetnél tartok, már most tudom, hogy el fogom olvasni még, minimum egyszer ;)
- Milyen alapon vár az ember hűséget?...
- Két eshetőség van - emelte fel ő is a hangját -, vagy boldoggá tudsz tenni valakit, úgy, ahogyan ő elképzeli a boldogságot, vagy ha nem, mégis milyen jogon várod el, hogy melletted maradjon?
Megdöbbentő, igaz? Talán a pontos megfogalmazás miatt, az igazságtartalma miatt. Akiben van elég szeretet, csak az képes erre... Feltéve, ha kap esélyt rá.
Egy embert csak akkor tudsz boldoggá tenni, ha hagyja, és csakis akkor, ha Te is szeretnéd látni a mosolyát. Ha sikerül, az téged is az egekbe repít, tehát a kölcsönösség máris adott az újabb és újabb bizonyosságig. Így mélyül el a szeretet, így lehetsz csak boldog Te magad is, ha mást boldoggá tudsz tenni. Másképp talán értelme sincs az egész életnek.
És itt van Ő, Tony Melendez, akit a linken keresztül láthattok. Sokszor elégedetlenek vagyunk az életünkkel. Általában ekkor kapunk egy jelet, hogy nem kellene pedig. Minden pont úgy van jól, ahogyan történik. Ha valami nem sikerül, nem szabad rögtön feladnunk. Meg kell álmodnunk magunknak egy célt, hogy legyen mi felé haladjunk. Legyen az elérhetetlennek látszó messzeségben. A lényeg, hogy mi magunknak hinni kell benne! Ez a legfontosabb, sokan itt buknak el. Nem hiszik, hogy érheti őket akkora szerencse, hogy teljesül az álmuk. Tavaly én is nagyot álmodtam, pedig kezdetektől fogva nem hittem benne. A fájdalom azonban jó tanítómester. Mára letisztultak az érzéseim, és látom, vannak álmok, amik tényleg elérhetetlenek. Azt hittem, meg tudom érinteni a napot. Hát, nem sikerült, de azzal a biztos tudattal élek tovább, hogy legalább megpróbáltam. Így ha majd életem végén visszagondolok, nem lesz bennem kérdés, hogy vajon mi lett volna, ha... Csakis ezért nem bántam meg. Volt egy másik nagy változás is, ami azonban nem várt boldogságot hozott az életembe. Hiába - "...az élethez kell egy nagy adag szerencse!" - mondogatja Anyukám. És most lássunk egy embert, aki mert nagyot álmodni, és megtalálta a boldogságot. Mi se adjuk fel!
