... és lehet kiabálni! Ma azonban még egy sztori jön.
Mondjuk legyen az, hogyan is kedveltem meg a Tankcsapdát végérvényesen! :)
A történet nagyon egyszerű. Valaki olyan mélyen megbántott, hogy nem találtam a helyemet. Nem tudtam aludni, enni, nem igazán tudtam, hogy most akkor mit is csináljak. Megoldás lett volna, ha visszakiabálok, ám az valahogy nem én vagyok... Pedig ó, de vissza tudtam volna adni a sértést! Na de mire mentem volna vele? Nem akartam megbántani, akkor sem, ha ő ezt tette.
A szemét szemetet szül...
Ezt még egy "A környezetünk tisztaságáért" kampány szövege volt anno. Azt gondolom, hogy ez igaz azonban a kapcsolatokra is. Ha valaki megbánt, reflexből visszaadja az ember, ha nem gondolkozik. Aki azonban az utóbbi mellett teszi le a nagyesküt, nem csak mást, de önmagát is megkímélheti. Leginkább egy újabb bántástól... Szal a történet. Nem tudtam továbblépni, nem tudtam, most akkor hogyan tovább. Anya ekkor azt mondta:
- Nincs valami koncert mostanában?
- De. - soroltam fel, ami eszembe jutott.
- Akkor talán ki is mehetnél, és kiabáld ki magad, mert ez most terápiás.
- Nincs kedvem. - jött a válaszom. - Esik az eső is, minek ázzak el? Így sem vagyok happy, minek még egy rossz?
- Na jó, majd még hívlak.
Jött is a hívás estefelé. Már sötét volt.
- Hol vagy?
- Hol lennék? Itthon.
- Na sipirc koncertezni! Otthon ne merj maradni!
- Esik...
- Na és? Az eső mindig jót hoz neked, szal mi a gond? - mondta Anya. Ez igaz is. Amikor esik az eső, valahogy mindig olyan nyugodtabb leszek, mert tudom, hogy hamarosan jön valami jó. Olyan számomra, mintha elmosná az életemből a rosszat. Ez lehet, hogy bután hangzik, de évek óta figyelem, hogy így van. Amikor sportoltam, a legjobb eredményeimet esős időben értem el. Mindenkit idegesített, hogy milyen ramaty idő van, csak engem nem. :)
- Na jó, mivel nincs kedvem szétázni, döntsön a sors. Ha esik, nem megyek, ha nem, akkor meg indulok. Jó így?
- Alku? Legyen! - Persze ekkor Anya már tudta, hogy elállt az eső. Én elbaktattam az ablakhoz, felhúztam a redőnyt, és lám, kiderült hogy mizu. - Esik? - jött az ártatlan kérdés.
- Nem. - húztam el a számat. - Na jó, készülök.
Hellyel-közzel ennek a párbeszédnek lett az eredménye az, hogy kimentem a koncertre, végigkiabáltam az első számot, meg az azt követő jópárat... és láss csodát! Máris kikönnyítette a lelkemből a feszültséget.
Azóta mondogatom, hogy Tankcsapdára járni terápiás! Mert ugyan hol kiabálhatsz büntetlenül úgy, hogy mást ne zavarj, és még jól is essen? Így legalább nem fog az ember megbetegedni, mert igenis az a legrosszabb, ha magadba fojtva maradnak a dolgok!
Ha a másik úton gondolkozol, azt pedig most vesd el. Nem érdemes bosszút állni, sem visszaadni a legkisebb sértést sem. Mert ha elindulsz az úton egy olyan leejtőre érkezel, ahonnan már sokkal nehezebb lesz visszafordulni a helyes irányba. Gondolj csak bele! Valaki tesz valami rosszat, te viszonzod. Igen? - gondolja a másik, - ha te így, akkor én meg így... - mert talán észre se vette, hogy megbántott. Egyre jobban csak adogatjátok egymásnak a rosszat, mígnem már az is elfelejtődik, mivel is kezdődött az egész. Talán egy lényegtelen aprósággal, ami mostanra egy teljesen elfajult harc lett. Megéri? Semmiképpen sem! Jó sokan vagyunk ezen a földön, ha épp egy-két ember nem szeret minket, sztem annyi még belefér... :) Amúgy is, talán csak azért nem szeret, mert fogalma sincs, ki is vagy valójában!
