Hamvad az idő, mint a halvány jégvirág,
És a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, Falevél a dombtetőn,
Álmos holdfény rád köszön, s el fúj a szél...De addig van remény, minden perc ünnepel,
Hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!
Ezt a dalt kaptam Anya előadásában Apától, CD-n. Nemrégen elkezdték végre felvenni a dalokat, amiket szeretek hallgatni Tőlük.
Édesapám és Édesanyám megismerkedésének történetét mesélem el ma Nektek. Apa zongoristaként dolgozott esténként, tanára Papp Endre - Papp Lajos zeneszerző testvére - azonban fogtechnikusként egy nagy vállalatnál. Bandi bácsi, akinek köszönhetem, hogy vagyok. :) Ő egy teremben kalapálta a fogacskákat Anyuval. Szólt a rádió, Anya meg énekelgette az akkori slágereket. Kérdezte is Bandi bácsi, hogy nem lenne-e kedve egy bárban énekelni. Anya régebben már nyert dalversenyeket. Szóval nyitott fülekre talált az, amikor Bandi bácsi azt mondta, ismer egy fiút, aki tanul tőle zongorázni, és ha gondolja, bemutatja szívesen. Később Apának is mondta, hogy van egy lány, aki szeret énekelni, és lejön majd az egyik este. Szó ami szó, Apa nem volt elragadtatva. Mondása szerint addigra már rengeteg tehetségtelen lány próbálkozott nála, de egyik se tetszett neki. Aztán egyik este Anya is letévedt a Pálmába. Apának a zongora lábai között feltűnt Anyu hosszú, tökéletes lába, és még a hangja is ott volt! Hát röviden tömören ennyi.
Anya hangjáról még annyit, hogy több újságcikk elismerően írt már róla. Szerintem egyre szebb, és nekem a világon a legszebb, hiszen az Édesanyám! Amikor pedig Apa zongorázik, azt ugyancsak imádom hallgatni. Így nőttem fel, átszőtte életünket a zene...
