Egyszer volt, hogy hol, azt csak úgy határoznám meg, hogy az üveghegyeken innen, valahol a mai Ukrajna területén Apa és pár családtag tiszteletét tette egyik ismerősnél. A fogadtatás úgymond "szíves" volt... (Azóta se voltunk arrafelé... ) :) Na persze nálunk kicsit másképp megy a vendéglátás...
Megérkeztek, beszélgettek, a háziasszony meg ebéddel nem próbált meg kedveskedni. Szó szerint így mondta:
   - Tessék, vegyetek! - tette az asztalra a gombapörköltöt. - Ugyan pár napja itt a szomszédban meghalltak, mert mérgeset főztek, dehát reméljük ebben nincs olyan! - és ezt teljesen komolyan is gondolta...
Na ezek után gondolhatjátok! Senki nem mert belőle venni! :D Apa kiment az autóhoz valamilyen ürüggyel - hogy ellenőrzi az olajszintet a kocsinál, meg vmi ilyesmi, aztán elővette a jó kis hazai, nem utolsó sorban megbízható konzervkaját, amit még előre érezvén bespájzolt magának itthon. Már a harmadik falat körül tartott, amikor kopogtak az ablakon. Apára úgy rájött a frász, hogy na, most lebukott, mindjárt elveszik tőle ezt a kis emberi élelmet, hogy majd kiesett kezéből a kenyér. Az egyik rokon volt azonban csupán, aki megneszelte, hogy valami más lehet Apa ürügye mögött.
   - Kálmán! Adjál már nekem is pár falatot! Éhen halok! :) - topogott az autó mellett. Majd közösen lakmároztak tovább, hogy megússzák az "utolsó - vacsora helyett - ebédet"...

Talán ennek köszönhető, hogy Apa a mai napig jól van, és ha utazik, mindig pakol avagy pakoltat magának némi elemózsiát - "biztos, ami már elmúlt" alapon... :)

Kedves Lajos! Köszönöm a meghívásod ez úton is! Nagyon váratlan volt, és jól is esett. Várom hívásod, mikor mehetek a sajttortáért! :)