Volt, van és még vajon mennyi ilyen lesz...?!
Régebben történt az eset. Unokaöcsém esküvőjén múlattuk az időt 3 éjjel és 3 nap, ahogyan az a nagykönyvben anno meg volt írva. Aztán végül hétfőre virradt, június derekán. Indulni kellett hazafelé. Előttem és mögöttem egy-egy fiú vezetett, én vittem a középső autót. És akkor megtörtént az, amire álmomban sem gondoltam, hogy egyszer lesz szerencsém élőben látni. Egy sas, az út mentén repült, és egyszer csak lecsapott! Elkapott egy nem kicsi nyulat, és csak vitte - emelte egyre magasabbra. Súlyos szárnycsapásai elárulták, hogy bizony önmagához képest nagy tömeget kell hazavinnie, talán hogy utódait táplálhassa... Szinte az egész autósor egyszerre felejtette tovább nyomni a gázt, annyira lenyűgöző volt a látvány. Sajna az útra is kellett figyelni, na meg nem tudtam megállni, gyorsan előkapni kedvenc Nikonomat, és csak rajtafelejteni az expo-gombon az ujjamat... :) Így igaz, nem a keresőben, hanem a maga valójában nézhettem végig ezt az élet adta csodát.
Persze nem lettem volna a nyuszkó helyében... Őt azért sajnáltam. Ami felkavaró volt az egészben, az őserő és a megmásíthatatlanság... De valahol ez a természet rendje. Néha kemény törvények vannak, de gondoljunk csak bele, a ragadozóknak senki nem szolgálja fel az élelmet. Ha nem vadászik többé, kihal... 
A tanúság: sose vezess, ha szeretsz fotózni, és van valaki, aki vállalná a sofőrszerepet... :D
