Minden álmunk szertefoszlik, ha csak nem indulunk el, hogy valóra váltsuk őket...
Ki korábban, ki később. Ki szerencsétlenül, ki szerencsésen. Ki kíváncsiságból, ki boldogtalanul. Ki külső kényszerből, ki belsőből... De végül mindannyian elindulunk. A sok útból mindig csak egyet választhatunk. Sok másik út keresztezi a miénket, megesik, hogy egy ideig együtt utazunk valakivel... Vagy csak elképzeljük, milyen napfényes lehet a közös út. Aztán a valóságban soha semmi sem olyan szép vagy csúnya. A valóságban minden vagy sokkal csodálatosabb, vagy rémálom. Ha rátalálunk a napfényre, vigyázni kell a napszúrásra, ha pedig felismertük, hogy rossz úton járunk, már el is indultunk vissza, az elágazáshoz. Sosem késő, hogy megéljük az álmunkat, és ne csak álmodjunk arról, hogyan élhetnénk...
Most, hogy közeledik megint a fenyőágas ünnep, most megint sokan agyonhajszolják magukat, míg pont olyan dolgokra nem figyelnek, amik fontosak. A másik hiba, hogy értékrendben valami nagyot akarnak adni, és nem látják, hogy nem ez számít. Az odafigyelésnél kezdődik a szeretet. Hiszem, és vallom. Mit sem ér egy ékszer, egy csokor, egy drága ajándék, ha pont a lényeg fényét tompítja csak el. Van olyan is, aki csereakciót rendez. Én így hívom azokat, akik azért adnak, hogy kaphassanak. Ez nagyon szánalmas. Én mindig próbálok úgy adni, hogy azt teljes szívvel, és lélekkel tegyem. Lehet nem mindig találom meg a kellőt, de a szándékban nincs hiba! :)
Egy ideje talán pont ezért szoktam rá arra, hogy nem karácsonyra időzítem a fő ajándékaimat. Van, aki már idén is sok jót kapott tőlem, így karácsonyra már nem tervezek számára csupán egy kicsi, jelzésnyi dolgot, amin nagyobb a masni, mint maga az ajándék. Amit mindezzel mondani szeretnék, az nem más, minthogy:
NE CSAK KARÁCSONYKOR SZERESSÜK EGYMÁST! Találjuk meg minden napunkban azt a varázslatos pillanatot, amiért érdemes élni! Ehhez nem is kell sok, csupán annyi, hogy figyeljünk a másikra...
