Imádom a kutyákat, leginkább a nagyokat. Mégis a kisebbek közül is van pár kedvencem. Nos, ma pár kutyus-ismerősömet mutatnám be Nektek:

Maxi, Milánka kutyusa. Nagyon tudja, hogyan kell szégyellnie magát, miután rosszat tett. Ha rászólsz, akkor bűntudatosan lehajtja a fejét, és bocsánatkérő nagy szemekkel mered rád:

Lucey, Krisztináék kutyusa. Imádja a simogatást, no meg előszeretettel veti bele magát az úszómedencébe... :

Egy olaszi kutyus - aki nagyon szívemhez nőtt, mert anno volt egy fogadott kuvaszom, akit meg akartam venni a gazdijától, de sajna eladta, mire nekünk kertesházunk lett...

Eszterke kedvence pedig a szomszédomban lakik tél óta, de csak nagyon ritkán látom én is, sajnos.

Egy Tatai sétánk során fotóztam le ezt a szépséget. Látszott, hogy rendszeresen viszik kiállításokra, mert a gazdija nagyon tudta fegyelmezni. A szőre pedig úgy csillogott, mint a frissen esett hó.

Kedvencemet hagytam utoljára. Ez a kutyus Nyíregyházán lakik, és nagyon hasonlít az én drága Pharao-mra... Amikor arra járok, mindig megpróbálok kicsikarni belőle egy ugatást, mert imádom az ónémeteknek azt a jellegzetesen öblös hangját, ami oly sok kedves emlékemet eleveníti fel.