Izgatottan, szinte futva érkezik valaki a bölcs Szókratészhez.
- Szókratész, el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki...
- Várj! - szakítja félbe Szókratész. - Azt, amit mondani akarsz, megszitáltad-e a három szitán?
- A három szitán? - kérdezte az csodálkozva.
- Igen, a három szitán. Az első szita az igazság. Utánanéztél-e mindennek, amit mesélni akarsz, hogy valóban igaz-e?
- Nem, csak úgy hallottam...
- De bizonyára megvizsgáltad a második szitán, a jóságén. Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó?
- Nem, nem jó, éppen ellenkezőleg, mert...
- A bölcs újra félbeszakítja: - Várj! Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd: használ-e nekem valamit, ha elmondod azt, ami annyira felizgatott?
- Éppenséggel haszna sem igen van.
- Akkor - mosolygott a bölcs - ha az, amit mesélni akarsz, se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, felejtsd el és ne terheld azzal se magadat se engem.

Ez a történet eszembe juttatott valakit, aki annyira pletykaéhes volt világ életében, hogy szinte ez élteti. Hát igen, vannak ilyenek. No de mire is megyünk vele?! Használ nekünk? Nem. Akkor? Szerintem nem célra vezető, ráadásképpen még ki is nevethetik azt, aki terjeszti - főként, ha az igazság nyilvánvaló...

Amúgy ettetek már paradicsomos húsgombócot úgy, hogy hegyes erős zöldpaprikát vagdaltatok frissen a paradicsomszószába? Kicsit Gaspatcho jellegű lesz, ami spanyol emlékeket borzol, de valami isteni finom! Próbáljátok ki Ti is!