Tegnap beszélgettem egy barátommal, aki felvázolta, hogy tulajdonképpen mindig két út áll előtte. Az egyik, hogy elfelejti a történteket, a másik pedig hogy a múltja részévé teszi. Mhm... Ma egész nap vissza-visszatért ez a gondolatsor hozzám. Nem is tudom. Talán bizonyos szempontból tényleg jó volna dolgokat elfelejteni, álmokat korábban feladni, mielőtt kiderül - soha nem fog teljesülni. No de mi szépsége lenne akkor az életünknek? Vannak dolgok, amiket ha megálmodunk sokkal szebb, mint amilyen talán a valóságban lehetett volna... Biztos ott a bibi, hogy túl szépnek álmodjuk meg, és odafent nem akarják, hogy ekkorát csalódjunk. Talán ezért nem teljesülhet soha. Talán minden épp úgy van jól, ahogy történik, és ez ellen egy ideig persze tiltakozhatunk, de végső soron milyen apróka porszem az életünk a mindenséghez képest! Szóval bele kell vetnünk magunkat az ÉLETbe, és észrevenni mindazt a jót, amit kapunk. A többit meg? Minden vég csupán egy másik kezdet...

Fel a fejjel, Drága Barátom!