Ezúttal terepfutáson indultam. Táv - 11 km, rajtszámom: 662. Csodálatosan szép helyeken futottunk, már csak a látványért megérte! Az időeredményem is egészen elfogadható volt, én már ki is fújtam magam és át is öltöztem, mikor az utolsó a célvonalhoz ért... :) A célba futás most is nagyon nagy élmény volt. Most András, akit félúton ismertem meg, és akivel a maradékot egy tempóban futottuk végig beelőzött az utolsó 500 m-en, és várt meg a célban. :) A Speaker meg is jegyezte:
- Hát igen... a szép lányokat tárt karokkal várják!
És igen! Nézzük csak ezt a boldog mosolyt!
Ügyes vagy, kislány, megcsináltad! :)
Hihi. De jó, hisz ez NEKEM szólt! :) Sikerült, és ez kimondhatatlanul jó érzés! Annyira kellett ez a boldogság, annyira hiányzott! No de vágtázzunk az elejére.
( Itt jegyezném még meg, hogy a mai nap képei a BSI hivatalos honlapjáról szármoznak. )
Most sikerült a rajtvonalhoz közel állnom, így láttam a Schmitt Pál "sportlövő társamat", rajtpisztollyal a kezében. Az indulás előtti hangulati elemek is sokkal jobban magával ragadtak. Most is voltak jó beszólások, amik tompították a táv nehézségét. Az első már egészen korán megvolt. Épp csak elindulunk, egy srác bekiabál:
- Nem tudjátok? Sok van még hátra?!
- Fordulj vissza, és akkor már csak 200 méter! - jött a válasz, aztán persze a nevetéshullám.
De amikor a táv során találkoztunk egy vérebét sétáltató emberkével, az sem volt rossz egynek:
- Mi van emberek? Kell egy kis segítség a futáshoz?
- Köszi, nem muszáj! - jött a válasz több talpalótárstól is. Hehe, vajon miért szaladt mégis mindenki gyorsabban?! Nem is értettem... :)
Persze a sok pozitív élmény között volt egy negatív is. Ez személyesen nem érintett, de felettébb felháborított. Akik a félmaratont választották távnak, azok megsz*vták, mert valaki átragasztotta a terelő jelzéseket, így a 21 km helyett csak 18-at futottak le. Ez azért gáz, mert így nem született kvalifikálható eredmény.
Ezúttal üzenem annak a szemtelen alaknak: Szórakozzon otthon inkább... :S
A legjobb élmény az 5. km-nél ért, ahol citrommal és banánnal várt a frissítő állomás a folyékony nedűk mellett. Volt itt minden, izotóniás cuccok, víz, meg ami csak egy kicsit is feltölthetett, aztán futás tovább. A pálya nehézsége - először azt gondoltam - az emelkedők leküzdésében lesz, de sokkal veszélyesebbnek bizonyult a köves és aprókavicsos lejtős szakasz. Szóval dombra fel, aztán le, így kanyarogtunk végig a pályán, aminek a térképét mellékelem Nektek:
Képzeljétek! Kaptam egy olimpiai sálat is, meg természetesen a befutócsomag más, enni- és innivalókat is tartalmazott! :)
Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni, milyen együtt futni egy éppen felröppenő vitorlázó géppel, hiszen az egyik szakasz a repülőtéren keresztül vezetett minket. Hatalmas nagy élmény volt, és ezúton gratulálok Mindenkinek, aki elérte célját!
