Sziasztok! Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de a reklámok hol felháborítanak, hol az agyamra mennek, de van egy része, ami úgy a bőre alá ivódik az embernek, hogy csak na. Naponta, ahogyan kilépek az ajtómon, rohannak felém a reklámok. Már a levelesládám ürítésénél találkozom az első csapattal, mint bárki más, hiába is írtam ki, hogy köszi, de inkább ne. Aztán lépdelek, futok dolgozóba, és elhaladok egy plakát előtt. Nap, mint nap. Egy plakát csupán, egy bankot űberel a mencsig... hehe. Vagy leginkább csak ott van.

Rómeó és Júlia erkélyes otthonra vágyik... És Ön?

Szól hozzám, és megannyi emberre figyel vissza némán nap, mint nap. Mindazokra, akik elbaktatnak előtte. Sokan egy pillantásra se méltatják. Talán nekik van igazuk... Én azonban jó ideje már, hogy teljesen odáig sűlyedtem, hogyha valaki leszedné, vagy valami mást ragasztana a helyére, asszem hiányozna. :) Persze nem volt ám mindig így. Először csak elmentem mellette. Sokadjára megnéztem a képet. Na - gondoltam - már megint itt egy Shakespeare ihlette butaság. Aztán végül a TVben hallottam először a szövegezést. Amikor legközelebb felkeltem, és utam a kitaposott ösvényen kanyargott el az említett cuccos előtt, vettem a fáradtságot, és elolvastam a vastagon szedett részt. Megegyezett, és ekkor elhagyta a lelkemet az első mosoly. Nem volt kaján, nem volt irónikus de még csak keserédes sem. Csak egy mosoly. Úgy szakadt ki belőlem, mint amikor túlérik a szilva, és a bőre a meleg nyári napfénytől egészen lassan bereped. Végig, egész hosszában. A mosolyom azóta is kísér a reggeleken. Olyan ez, mint amikor felkel az ember,  felöltözik, majd eljut a tükör elé fésülködni. Része lett a napjaimnak, amolyan megszokássá vált. Van mikor egészen szélesen, van mikor sokkalta szerényebben, de tény, hogy húzódik felfelé a szám széle. És ha ez még nem lenne elég... - hehe - Valahányszor meglátom ezt a plakátot, válaszolok is rá:

Nekem elég "Rómeó"... :)