Hello! Mizu? Jó voltál? :)
... vagy valami hasonlót kérdezhet majd ma a Fehér Szakállú. Én már taliztam egy helyes Télapóval, aki röpke udvarlással kicsikart belőlem egy verset... :) Az ajándék sem maradt el, nagyon bőkezű volt ám velem! Köszönöm... ;)
Komolyan mondom, néha annyira gyerek tudok lenni! Pl. Képtelen vagyok hazudni a Télapónak, amikor megkérdezi a fentebbit... hihi
Szóval minden évben csak reménykedni tudok, hogy nem kapok aranyfestékes cuccost. Bár szó ami szó, én sem nagyon szoktam ilyet adni, idén két emberkének sajna muszáj lesz... Hogy kik azok?! Csak annyit árulhatok el, hogy a kettő közül az egyik már megkapta, de az okot nem oszthatom meg veletek, mert le kellett tennem a nagyesküt, hogy nem árulom el senkinek. ( Az "elmondom hát mindenkinek" pedig nem én lennék... )
Fura dolog. Te mikor jöttél rá, hogy nem is létezik?
Én olyan 4-5 évesen. Anya egy nagyobb vállalatnál dolgozott, ahol a régi rendszerben még működtek kollektív ünnepségek. A dolog javarészt úgy zajlott, hogy minden ott dolgozónak a gyermekét szülőstől beterelték az apróbb korban hatalmasnak látott étkező helyiségbe. Voltunk vagy 55-60-an gyerekek. Szal jó sokan ott kuporogtunk, és vártuk a könyvekből ismert csilingelést, amikor is rá kellett zendítenünk a Télapó itt van című örök slágerre... :)
Az egyik ilyen alkalommal is nagyon vártuk, hogy jöjjön már! Mondhatni bármelyik percben betoppanhatott volna, amikor Anya hozzám fordult, hogy most fel kell szaladnia az emeletre, mert van egy fontos munkája, de én csak legyek türelemmel, biztosan itt lesz, mire megérkezik a várva várt. Eléggé elkámpicsorodtam.
- Na de mi van akkor, ha pont akkor jön, amikor nem vagy itt? - kérdeztem.
- Ügyes nagylány vagy! Kimégy, beszélgetsz vele, ha ad valamit, azt pedig köszönd meg szépen. Jó kislány voltál, bizti hoz valamit! ;)
- Na jó, de siess! - Engedtem Anyát el.
Pár perc múlva bekövetkezett, amitől tartottam. Csilingelés hallatszott, és mindenki elkezdett énekelni.
- És Anya sehol! - görbült le a szám miközben ezt mondtam, mondhatni magamnak.
- Nézd Valcsi! Énekelj te is Velünk, mindjárt belép! - szólt rám az ünnepség főrendező nénije. Kíváncsiságom persze nagyobb volt, mint Anya-hiányom, így követtem az utasítást. És ekkor megtörtént. Belépett valaki, mikulásruhában. Tudjátok mi tűnt fel elsőre?! Hogy mikre nem figyel egy gyermek... :)
- Anya cipője van rajta! - kiáltottam fel, mire a rendező néni rám szólt.
- Valcsi, ezt nem szabad elárulni!
Összehúzott szemmel kezdtem el jobban megvizsgálni a Télapót...
- De hiszen az orra is olyan, mint az Anyué!
- Persze! Csak maradj csendben, jó? - hallottam.
- De tavaly nem olyan volt! - és mire idáig értünk megszólalt az "Álruhás".
- Anya a télanyó?! Felismerem, a hangját! - jelentettem ki magabiztosan.
- Valcsi! Ezt nem szabad elárulni, maradj csendben! A kicsik még hisznek a Télapóban, meg a Télanyóban. Nézz csak körül! Ne áruld el nekik, légyszi, jó? :) - És én, mint okos "nagy", ezután tényleg nagyon büszke voltam tudásomra. És ígéretet tettem, amit be is tartottam... a mai napig. :) Mert hát most elárultam Nektek, igen, az én Anyukám a Télanyó, így aztán most lelepleztem Télapót is, aki pedig a férje, azaz Apa!
És íme, a 2009-es év első Mikulásától ezt kaptam (ez itt a reklám helye): 
Fantasztikus a 4színű toll! Meg minden más is elég használható. Köszönöm! :)
Ma ugyan fotósnap lenne, de kedden kaptok majd fotókat! Most egy tippet szeretnék megosztani veletek. Ez az én ajándékom Számotokra! Imádom azokat a sütiket, amiknek a "tésztája" szabad kezet ad az alkotáshoz. Ilyen a kókuszgolyó. A hagyományos ugyebár így néz ki: 
A tésztán nem is kell változtatnunk, csak egy kevéssel több idő, és máris mosolyt csalhatunk főkóstolónk arcára: 
Kinyújtottam a tenyerembe az egy golyócskányi masszát, majd a fenyő alakú szaggatómmal adtam neki formát. Ennyi az egész!
Amúgy tudod miből készül a legfinomabb golyó?!
Nemes hulladékból. - Így hívják a cukrászok a kimaradt torta, és egyéb sütiszéleket. Ha mondjuk sületlen marad egy tésztád, ki ne dobd! Tökéletes alapanyaga lehet a kókuszgolyszliknak. Csak törd bele egy tálba, vegyél hozzá egy-egy valami csokikrémes sütit, puncsos szeletet, marcipános tekercset, vagy amit épp jónak gondolsz. Gyúrd homogénné, tegyél hozzá egy kevés rumot (az én fülem egyszer már pirult ki kóstolástól - amikor portoricoival próbálkoztam... ;) ), kevés lekvárt, de csak ha túl száraznak érzékeled az anyagot. A színét persze a hollandi kakaópor adja. Jó étvágyat! Csak tudd abbahagyni...
Ui: Elnézve ezt a fotót bevillant, hogy meg kellett volna kicsit festenem zöld ételfestékkel a kókuszreszeléket, és azzal beforgatni a fenyőket. No meg egy piros tányéron sokkal jobban mutatna mindez... A hóesés is jobban megadta volna a csendélet hangulatát... Ha úgy gondolod, megpróbálod így, feltétlenül fotózd le, és küldd el nekem! :)
