Ahogy Timire és Zolira néztem, ez a szó ötlött fel bennem először.

A mai nap főbb eseményei Olaszban, a menyasszonyos háznál indultak, ahol a vőlegény és a népviseletbe öltözött barátok kikérték a menyasszonyt.

Nagyon édesek voltak az  aprócska koszorúslányok és kicsi fiúk, akik mind alkalomhoz illően csodaszép ruhácskákban lépegettek, nézegettek.

 
A legmeghatóbb pillanat mi más is lehetett volna, mint amikor az Örömapa a vőlegényhez vezeti leányát.

Másik kedvenc képem ez, amelyiken csak a kezük van:

Milyen szép is az, amikor a hagyománytisztelet emeli az ünnepet fel. Olyan boldogan mosolyogtak, akik beöltöztek, hogy csodáltam örömüket... még talán egy kicsit irigykedtem is. Nálunk már nincs ilyen. Ahol én lakom, ott igazából népviselet se nagyon van már, mert nem jellegzetes régió, mondhatni.

 
A templomi esküvő után egy kis autókázás következett. Józsi, Marika fia - alkalmi "sofőröm" - az este folyamán pedig egyik legviccesebb táncpartnerem - meg is jegyezte:

Nem lennék a helyében annak az embernek, aki most Pécs felé siet... Megelőzni ezt a hosszú nászmenetet szinte teljességgel lehetetlen... :)

Csak számoljátok ki... 230 ember hány autóban fér el úgy, hogy nem mindegyik autóban 5-en ülünk?! :) Házi feladat ;)

Szóval a vacsora helyszínén gyertyafényben kötötték össze szívüket hivatalosan is Timinek és Zolinak. Csodaszép volt, és újfajta élmény.

Aztán megindult a táncos mulatság, no meg a sok-sok finomság kóstolója.

Remélem Ildi nem felejtkezik el átküldeni a legfinomabb sütinek a receptjét, és nemsokára ízileg is bemutathatom az érdeklődőknek, hogy milyen jó lagziban voltam. :)

Milántól megtanultam tangózni, a vőlegénytől meg lenne mit tanulnia bárkinek, aki harmonikát fog a kezébe. Nekem leesett az állam, amikor hajnali 5-kor megcsillogtatta a tudását, és higgyétek el, nem az álmosságtól! :D