Hol is hagytam abba?! Ó, igen, a kőfotónál. Szombatom történései valahogy kihatottak a vasárnap elejére is. Ezért folytatnám a kőtől, ahol egy kedves kis csapatot ismertem meg. Velük vágtam neki a lejtőnek, mert az odáig jól van, hogy futóverseny, csomagjaidat felviszik, de le már se téged, sem pedig a hátitasid nem hozza senki. Szóval túrára le! - szólt a szlogen. Az első képen azt láthatjátok, ahogyan baktat lefele Tamás, Péter és János, akik természetesen hallgatnak az András névre is, ha muszáj... ;)

Sípályán le, igen, jól látjátok! Most minden annyira zöld, hogy túlcsordul a szíve az embernek a látványtól. Ha másért nem érte volna meg a hegymenet, hát a visszaút szépségeiért mindenképpen! Meg is állapítottam, hogy sokkal gyakrabban kellene kiszabadulni a hegyek közé... És milyen csodálatos lehet itt télen! Amikor még annyira friss a hó, hogy elsőként készíthetsz bele angyalkát... :) Akkor vajon milyen? Amikor a fenyők ágait húzza a fehérség, és az őzek átfutnak ezen a tisztáson...

No, álmodozásnak vége! :) Mátraházán egy kis lángos-szünet következett:

Aztán utunkat 2 fő mínusszal folytattuk tovább a keresztes túravonalon, mert 1-esek szerint "az ott jó lesz"... Elég határozottan hangzott, érzékelitek, hogy nem?! :D

Tamás útközben mindenkit próbált bemutatni, saját objektívén keresztül. :) Hihi... Nagyon jól szórakoztam, tényleg! :)

Megjegyzés "Jósnő" Krisztának: A túravonal során átkeltünk "A" kis patakon, ami csobogott, ahogy kellett... Szerinted? Naná, hogy eszembe jutottak a 32 versszakosak, de aztán mégsem váltottam tettekre a verseinket, mert se Te, se Jean, se Paul és 'kedvese'... a többi stimmelt. ;)

Sástóig lábbuszoztunk, ahonnan a fiúk gyorsan megoldották az autós fuvart Mátrafüredig. Sajna elég rosszul szervezték a 7végét, mert már indultak is vissza Budapestre. Persze ennek bizonyára egyik oka volt a 17. K&H olimpiai maraton váltó.

Búcsú után én felsétáltam a szállodába, ahol egy megérdemelt és igencsak esedékes zuhany után kicsi rendezkedés majd pihi következett. Késő délután még nyakamba vettem a várost, és kaptok is majd pár szösszenetet, fotót. Felfedeztem egy nagyon jó helyet, amit majd ajánlani is fogok. Sötétedésre értem csak vissza, ahol már gyülekezett a násznép. Igen, a szállóban esküvő volt.
Kedves Juci és Berci! Gondoltam is Rátok, hogy anno a Bikában hasonlóképpen járhattatok!
Miután egy fél éjszakán át próbálkoztam az alvással, úgy döntöttem, inkább más utat választok. Felöltöztem, kisminkeltem, majd lementem a bárhoz, ahol kértem egy ásványvizet, és kellő mennyiségű citromot. Ezekkel felfegyverezve ültem ki a kerthelyiségbe, ahova a násznép nem nagyon járt. Beburkolózva az unalmas hangú énekes élvezhetetlen zenéjével azt állapítottam meg, hogy a sors bizonyos szempontokból nagyon elkényeztetett... Képzeljetek el egy olyan zenészt, aki a dalok versszakait össze-vissza énekli, nem pedig sorrendben! Hát borzalom. Na de nem sok időm volt rágódni rajta, mert elég rövid időn belül társaságot kaptam. Eloroztam az esküvőről két szép szál legényt. :) Az egyikőjüknek a nevét sem említeném meg, de értett az egyértelmű "nem"-ből, hála a másiknak, Zsoltnak. Vele aztán egészen pirkadatig beszélgettünk, de ez már egy másik történet, amit undok módon megtartok magamnak... egyenlőre. ;)

Kedves Zsolt! Köszönöm, hogy olyan kedves és őszinte voltál, remélem ez így is marad. :) Kitartás, minden döntés változásban van. :)