2009.12.18. - Angyalkagyár

 2009.12.11. 19:00

Elhatároztam, hogy karácsonyig már olyan kevés az idő, hogy inkább az ünnephez kapcsolódóan minden nap meglepi nap lesz. Azaz, felhagyok azzal az eddigi kiszámíthatósággal, hogy melyik napon miről fogok írni. A mai nappal pedig el is kezdem. Utazási fotók helyett máris valami egészen mást kaptok! :)

Tavaly ilyentájt kész Angyalkagyárrá alakult a konyhaasztalom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Egy jó lövésznek természetesen a ragasztója is pisztoly, így beszereztem egy ragasztópisztolyt. :) A virágosoknál láttam először, hogy milyen gyorsan dolgoznak vele, és máris elkezdett kattogni fejemben a kreatív részleg, hogy bizony, mennyivel könnyebb ezzel munkálkodni. Így igaz. Ha valaki sokszor alkot, annak nagyon ajánlom. Jó, persze a finom ragasztáshoz még mindig a Technokol Rapid a leg.

Képzeljétek, az asztalon látható cikláment szeptemberben kaptam, születésnapomra, és egészen karácsonyig hozta egyik virágját a másik után, olyan kis hálás volt a locsolásért.

Mi is van még az asztalon... Munkácsy ecsetek! Imádok velük festeni. Bár akkora művész sosem leszek, mint névadója, valahogy jó érzés mindig a kezembe venni őket. 3 félét tartok, nullásat, négyest és tizenegyest. Ezekkel általában mindent meg tudok oldani. Na jó, a plafont nem ezzel meszelem... ;)

Amit még nagyon szeretek, az az akril festék. Megvan az a jó tulajdonsága, hogy vízzel hígítható, ám ha megszárad vízálló lesz. Hogy miért jó ez? Mert ha mondjuk valami poros lesz, egy nedves törlőkendő nem fogja lehozni a festésedet, mint az akvarell (vízfesték) esetében.

Lássuk hát, hogyan készültek az Angyalkáim. Az alapötletet a Budapesti Karácsonyi Vásárról hoztam. A szoknya rész nem más, mint szárított lótuszvirág. Nekem azonban nem nagyon jött be a látott natúr színe, ezért kaptam elő az ecseteimet. Piros, zöld és arany akrilfestékekkel lealapoztam hát a leendő szoknyarészt. A kreatív boltban még régebben vettem papírgolyókat és babahajat, azt csak elő kellett halásznom a fiókból. Ez lett a fej és a hajacska. Amikor ezeket ragasztópisztollyal egyesítettük, jöhet a masni, ami a szárnyakat jelképezi. Javaslom, hogy olyan szalaggal dolgozzatok, aminek drót a széle, mert akkor szépen tudjátok formálni. Ha ezzel is megvagyunk, az arc festése következik. Aki nem érez magában olyan hatalmas ügyességet, az csak jelölje a szemeket két barna vagy fekete ponttal, a szájat pedig egy mosolyvonallal. Végül a kezeket találjuk ki. A masninak a drót szélét levágva és abból hajtogatva kapjuk a kedvesebbik verziót, de egy virgács darabja is jó kéz lehet. Hogy melyiket választjátok, csak rajtatok múlik. És íme mindez a karácsonyfán:

Címkék: kreatív fotó ünnep karácsony tél meglepetés hellókarácsony

A bejegyzés trackback címe:

https://vale.blog.hu/api/trackback/id/tr161591005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása