Vehetünk sokféle karácsonyi mintás szalvétát, de az igazán ünnepélyes szerintem, ha egy kicsit a terítékkel önmagunkat adjuk át. Ha esztétikailag a legmaximálisabban próbáljuk az ünnepet fényesebbé tenni, annak mindig boldog szemrebbenések a jutalma. Kevés kellékkel, épp csak mégis adva valamilyen pluszt. Ilyen számomra egy szépen meghajtott szalvéta. Legyen az a legegyszerűbbtől, az egészen bonyolultakig... A törődés, hogy nem csak a kanál alá van hajtva, mindig megmosolyogtat. Ha pedig engem igen, magamból kiindulva gondolom mást is.

A mai nap egy fotósorozatot kaptok arról, hogyan lehet mindkét oldaláról szép legyezőt hajtani. A legkönnyebb, és talán a legmutatósabb, ha 40x40 cm-es Duni anyaghatású szalvétát választunk, aminek darabára ugyan elég borsos, hiszen olyan 65-70 Ft/db, ám ha belegondolunk, hogy nem mindennap használjuk ezt a technikát, talán meg fogja érni. Persze ügyesebbek próbálkozhatnak bármilyenből meghajtani, hiszen nekem is sikerült! No akkor - tanulásra fel! :)

Kiindulópontként hajtsuk szét a szalvétánkat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A színe kerüljön az asztal lapjára. Hajtsuk be az egyik felét.

Hajtsuk be a másik, szemben lévő élét is a feléhez úgy, hogy a két hajtás között legyen olyan 1 mm rés, majd hajtsuk be a szalvétát a felénél. Így:

 

 

 

 

Ugye eddig nem is olyan bonyolult... :) No akkor most az egyik szélt hajtsuk be a középvonalhoz, majd felezzük meg ezt a behajtásunkat, és hajtsuk vissza. Kész is a legyezőnk alapja.

Hajtogassunk szabályos legyezőt, oda-vissza mozdulatokkal.

 

 

 

 

 

 

 

 


Ha jól dolgoztunk, akkor van egy olyan széle a legyezőnknek, ahol két hajtás fut egymás mellett. Úgy fogjuk meg a kezünkben a szalvétát, hogy ez legyen felül. Az előző képen ez látható is, figyeld csak meg jól! Az első hajtás belsejét hajtsuk le háromszögben, majd igazítsuk a széleket.

Hasonlóképpen járjunk el a következő hajtás-zsebeknél is.
Ezt nem kell, csak ha ellenőrizni szeretnéd a munkádat, hogy eddig jól csináltad-e. Ha kilazítod a hajtást, így kell kinézzen...

Szóval, ha elfogytak a hajtani való belsők, fordítsunk egyet a szalvétánkon.

 

 

 

 

 

 

 

 


A másik oldalán is húzzuk le a belsőket háromszögig. 

 

 

 

 

 

 

 

 


Most már csak az a feladatunk, hogy két kézzel széthúzzuk a legyezőnk tetejét. Nos, mivel egyik kézzel fotóztam, ezt csak részben tudom Nektek szemléltetni... :) Ez lesz a felénk eső, de amúgy a hátoldala.

 

 

 

 

 

 

 

 

A másik pedig, értelem szerűen a színe, ami majd a vendégünk felé kerül. Íme:  

Tegyük tányérra! Na mit mondtam?! Isteni, ugye? 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

hátoldala pedig éppúgy szépséges.

Fehér, vagy bármely más egyszínű szalvétából is mutatós.

 

 

 

 

 

 

 

 


Ugye sikerült elbűvölnöm Benneteket? Nos, azon a napon, amikor tanultam, sok minden történt. Egy kedves meghívás révén jutottam el abba az étterembe, ahol kávézás közben kibukott belőlem, hogy milyen szépségesen van terítve. Ekkor cseppet sem szőke hercegem beszélgetésbe elegyedett Szabolccsal, aki megmutatta ezt a csodás dolgot. Köszönöm szépen, még egyszer, Mindkettőtöknek! *

Címkék: kreatív fotó kávé ünnep barátság gasztronómia meglepetés hellókarácsony

A bejegyzés trackback címe:

https://vale.blog.hu/api/trackback/id/tr271579120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása